A halál fia Rejtő Jenő

Rejtő Jenő (született Reich Jenő, írói álnevei: P. Howard, Gibson Lavery) (Budapest, Erzsébetváros, 1905. március 29. – Jevdakovo, Kamenkai járás, Voronyezsi terület, Szovjetunió, 1943. január 1.)

Magyar író, kabaré- és színpadi szerző, forgatókönyvíró, a magyar szórakoztató irodalom legnépszerűbb képviselője.

Látszatra ponyvaregényeket írt, azonban életművét manapság már az irodalmi körök is nagyra értékelik. Először színpadi darabokat írt, később – külföldi utazásai során szerzett élményeire támaszkodva – kalandregényeket kezdett írni. Sajátos stílusát egyéni, bizarr humor, „váratlan abszurd fordulatok, szürreális, gyakran kispolgári figurák és a társadalom fanyar humorba csomagolt kritikája” jellemezte. Legnagyobb sikereit P. Howard álnéven írott idegenlégiós regényparódiáival aratta, olvasottsága a Kádár-korban Jókai Móréval vetekedett. A pesti művészi élet ismert alakja volt, barátság fűzte a kor jelentős művészeihez, így például Karinthy Frigyeshez, Kabos Gyulához, Salamon Bélához, Latabár Kálmánhoz is.

Rejtő Jenő egy pesti zsidó polgárcsalád harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot Budapesten. Tanulmányait a Kertész utcai Polgári Fiúiskolában kezdte meg, majd egy kereskedelmi iskolába került, innen azonban később kicsapták, mert bántalmazta egyik tanárát. Rejtő gyermekkorában a véznább fiúk közé tartozott, idővel azonban nagydarab, robusztus fiatalemberré cseperedett, és komoly érdeklődést mutatott a boksz iránt. Az író tanulóévei alatt jó barátságba került Rózsa Jenő ökölvívóval, és egyszerre három bokszegyesületet is látogatott, egy edzésen azonban Székely József edző véletlenül eltörte az orrnyergét, ezért kénytelen volt otthagyni a ringet. A fiatalember 19 esztendősen úgy döntött, színésznek áll, Rákosi Szidi tanodájában azonban nem sikerült kitörnie az átlagos növendékek közül, később pedig a kritikusok sem becsülték őt túl sokra. Rejtőt eleve bosszantotta az a tény, hogy az újságok csupán „jónak” találták alakításait, miután azonban egy előadáson elejtette Törzs Jenőt, távozni kényszerült a Király Színház társulatától.

Ezután Berlinbe ment, hogy színműírónak tanuljon. Rejtőt aztán kalandvágyó lelke 1928-ban Hamburgba vonzotta, ahol egy ideig alkalmi munkákból tartotta el magát, majd „nyakába vette a világot.” Az író a következő hónapokban Prágában és Bécsben gyűjtött ihletet későbbi műveihez, majd Isztambulban, Ankarában és Dalmáciában is megfordult, onnan pedig Párizsba ment. Rejtő európai utazásai meglehetősen hasonlítottak a több regényben szereplő Fülig Jimmy kalandjaihoz, annyi különbséggel, hogy az író nem verekedéssel és bűnözők körében, hanem rendszerint alkalmi munkákkal – lócsutakolással, hómunkásként, vagy éppen cukorkaárusítással – és nyomortanyákon tengette életét. Franciaországi és korzikai barangolásai után Rejtő – egyéb lehetőség híján – úgy döntött, beáll az Idegenlégióba, ám szolgálata törékeny egészsége miatt rövid ideig tartott. Miután leszerelt – vagy megszökött –, egy foszfátbánya munkásaként gyűjtött pénzt ahhoz, hogy Európába hajózhasson, majd kalandos módon visszatért Magyarországra.

Rejtő Jenő 1930-ban már ismét Budapesten volt, ahol nyelvtanítás mellett újságíróként próbálta eltartani magát. 1936-ban egykori bokszolótársa, Müller György beajánlotta őt unokaöccsének, Dávidnak, a Nova Kiadó tulajdonosának, aki aztán a ponyva felé terelte az írót. Már 1936-ban megjelent első „filléres regénye”, a Pokol zsoldosai, ezt pedig szédületes gyorsasággal követték az újabb és újabb művek, melyek P. Howard, vagy – a vadnyugati témájú könyvek esetében – Gibson Lavery művésznév alatt jelentek meg. Rejtő saját bevallása szerint is éjt nappallá téve dolgozott művein, ami azonban felőrölte egészségét, így a harmincas évek végén többször kényszerült szanatóriumba, közben pedig kiadójával is összeveszett. Az írót egészségi állapota mellett az 1938-tól kiadott zsidótörvények is sújtották, miközben az Egyedül vagyunk című szélsőjobboldali lap több alkalommal is nemtelen támadást intézett ellene származása miatt. Ezek közül az utolsó, egy 1942. évi „leleplező” újságcikk aztán megpecsételte „P. Howard” sorsát: e publicisztika szerzője amiatt méltatlankodott, hogy a zsidó felmenőkkel rendelkező író még nem került a munkaszolgálatosok közé, ez pedig szerepet játszhatott abban, hogy a betegeskedő Rejtő Jenő 1942 őszén behívót kapott Nagykátára. Rejtő 1942. november 27-én indult el a 101/19-es munkaszolgálatos századdal a keleti frontra. A menetoszlopban Rejtő Jenő jó barátságot kötött Rajna János artistával, aki aztán önfeláldozó módon segítette őt a túlélésben. Az író ekkor már súlyos beteg volt, magas lázzal küszködött, ennek ellenére az év utolsó napjait egy fűtetlen helyiségben kellett töltenie, 1942. december 31-én pedig ilyen állapotban is munkaszolgálatra került. Rajna János visszaemlékezése szerint Rejtő szilveszter éjszakáján már biztosan tudta, hogy meg fog halni, másnap reggel pedig holtan találták őt az ágyában.37 éves korában munkaszolgálatosként halt meg a Szovjetunió (Oroszország) megszállt területén.