Futóskönyv - Beszélgetések útról, időről, élményekről Simonyi Balázs

Futóskönyv - Beszélgetések útról, időről, élményekről Simonyi Balázs

Simonyi Balázs az elmúlt öt évben adássorozataiban - IzzóSztár, Büntetőkör, Laza Tízes - a futás apropóján közel 150 podcastinterjút készített a legkülönfélébb emberekkel.
A könyvben 22, az élet változatos területein munkálkodó, meghatározó személyiség tűnik fel, akiket a futás köt össze. Ez a tényszerű, egyszerű, korrekt tevékenység tükröt tart elénk, és képes arra, hogy a maga valójában mutassa meg az embert az imázs mögött. A futás varázsszóként működik, közös nevezőre hoz, változatos húrokat pendít meg, amelynek segítségével a megszólaltatott interjúalanyok kötetlenül beszélnek arról, ami számukra fontos, ám amelyről eddig keveset kérdezték őket.
Mit kiabáltak Nádas Péter után? Hogyan futotta le első európai nőként a maratont három órán belül Monspart Sarolta egy férfiversenyen? Kiket vitt taxiján Sütő József, az egyik legjobb magyar hosszútávfutó? Hogyan tud hat napon át egyfolytában futni 85 évesen Bozó Pál? Miként futotta be Magyarország összes települését Sipos István? Mire cserélte le a kábítószert Pálinkás Szüts Róbert? Vannak egyáltalán izmai Litkai Gergelynek? Hogyan használta a futást gyászmunkának Esterházy Marcell? Miért utál futni Veiszer Alinda? Miként jut el fizikailag soha nem tapasztalt magasságokig, és hogyan pipálja le tanítványait egy negyvenéves színházrendező? Ha az íráshoz segg kell, mi kell a futáshoz Tompa Andrea szerint? Mi a kedvenc szava Palya Beának, Parti Nagy Lajosnak és Nick Thorpe-nak? Hogyan fogyott bele a szerepébe két hét alatt a margitszigeti rekortánt róva Ónodi Eszter? Talál-e közös nevezőt egy stand-upos és egy szerzetes?

Részlet

Simonyi Balázs.:Bevallom, nem sok mindent tudok a tájfutásról. Tartanál egy gyorstalpalót belőle?
Monspart Sarolta.: Gyakorlatilag két dologból áll össze ez a sport: a fizikai és a szellemi követelményből. A rajtnál kap az ember egy térképet, amelyen minden rajta van, minden kis ösvény. A nagy versenyeket, mint a világbajnokság, olyan terepen kellett régen megrendezni, ahol korábban még soha nem volt tájfutóesemény.
Amikor 1972-ben Csehszlovákiában nyertem a homokköveken, akkor még a csehek sem versenyeztek azon a terepen. Amikor megtudták, körülbelül egy-két évvel előtte, hogy ők rendezik a világbajnokságot, le is tiltották a helyszínt. Tehát kapsz egy térképet a pályáról, és az nyer, aki a leghamarabb végigfutja.

S. B.:Az tudtátok előre, hogy milyen hosszú a pálya? Vagy ott kellett méregetni ujjbeggyel?
M. S.: Nem, ez rá van írva a térképre. De igazából már látod is. Az én időmben egy centi körülbelül 200 métert jelentett. Amúgy a női elitben 10 kilométer hosszú volt a pálya, a fiúknál tizenöt körül. De más a verseny az Alföldön, ahol nincs szintkülönbség, és mindenki sokkal gyorsabban fut, vagy a Vértesen, ahol ezeregy gyönyörű hegy van meg dombok, lefutó lejtők és gerincek. És ez nagyon nem mindegy. Például Skandináviában alig van sík rész, alig van út, szinte nincs ösvény, és az erdővágást se nagyon ismerik, viszont minden vizes, mocsaras, köves, farönkös. Ott marha nehéz a terepfutás.

S. B.:Mikor kaptad meg a térképet?
M. S.: Egy perccel a rajt előtt.

S. B.: Komolyan? Tehát nem is volt időd áttanulmányozni?
M. S.: Egy percet kaptunk.